A családtámogatási rendszer különböző elemei évek óta segítik az otthonteremtést, ezeknek a feltételei azonban időről időre változnak, átalakulnak. Éppen ezért nincs könnyű dolga azoknak, akik az igénylés előtt állnak. Segítünk nekik eligazodni a támogatások útvesztőjében.
A Családi Otthonteremtési Kedvezménynek, röviden a CSOK-nak 2024-ben két formája érhető el. A CSOK Plusz januártól váltotta fel a korábbi hagyományos CSOK-ot, a feltételek is jelentősen megváltoztak. Szűkült a jogosultak köre, a kamattámogatott kölcsönt már csak azok a fiatal házaspárok vehetik igénybe, akik terveznek gyermeket vállalni, csak meglévő gyerekkel már nem lehet kapni ebből, de az összeg nagyságánál őket is figyelembe veszik. Emellett szigorodott többek között az elvárt társadalombiztosítási jogviszony feltételei is.
A kedvezményes CSOK Plusz kölcsön kamata legfeljebb 3 százalék lehet, a maximális hitelösszeg egy gyermek után 15, két gyermek után 30, három gyermek után pedig 50 millió forint. Az igényléskor már nem vehető fel vissza nem térítendő támogatás, mint korábban a CSOK-nál, a későbbiekben azonban csökkenthető a hitel tőketartozása. A szerződéskötéstől számolva a második és minden további gyermek megszületésével 10-10 millió forinttal.
Fontos, hogy a futamidő első évében csak a kamatot kell törleszteni, a tőketartozást nem, vagyis az első 12 hónapban alacsonyabb törlesztőrészlettel kell számolni. Emellett az első gyermek születése után a törlesztés egy évre felfüggeszthető.
A CSOK Plusz felhasználható új lakás építéséhez, új és használt lakás vásárlásához, illetve bővítéshez is. Első közös lakás vásárlása esetén a CSOK Pluszt maximum 80 millió forint értékű ingatlan megszerzéséhez lehet felhasználni. A család bővülése esetén igényelt CSOK Plusznál a lakás értéke maximum 150 millió forint lehet.
A CSOK másik formája, a preferált kistelepüléseken felvehető falusi CSOK 2019 óta érhető el, de idén januártól ennek a támogatási formának a feltételei is átalakultak. A vissza nem térítendő támogatások összege emelkedett:
- egy gyermek után 1 millió forint,
- két gyermek után 4 millió forint,
- három vagy több gyermek után 15 millió forint igényelhető.
A kamattámogatott kölcsön összege két gyermek után legfeljebb 10 millió, három gyermek után 15 millió forintot lehet. Fontos, hogy a falusi CSOK-nál a meglévő gyermekek után is igénybe lehet venni a támogatást, nem kell feltétlenül újabb gyermeket vállalni, de a hitelhez mindenképpen kell további gyermek is.
A falusi CSOK támogatást használt ingatlanok vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére, illetve egylakásos, új építésű lakóépület megvételére vagy építésére lehet fordítani. Használt ingatlan vásárlása esetén a támogatás felhasználásának feltételei szigorúbbak, mint a CSOK Plusznál, ugyanis csak a támogatás fele fordítható az ingatlan vételárára, a másik felét bővítésre, korszerűsítésre lehet költeni. Az igényléshez legalább két év folyamatos tb-biztosított jogviszony szükséges.
A falusi CSOK-ot felvevők élhetnek az áfa-kedvezmény lehetőségével is. Új lakás esetén az 5 százalékos áfa visszaigényelhető, építkezés vagy bővítés esetén pedig a megvásárolt termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó áfa igényelhető vissza 5 millió forint értékhatárig.
A babaváró hitel is fordítható lakáscélra
A szintén gyermekvállaláshoz kötött babaváró hitel szabad felhasználású kölcsön, az igénylők jelentős része azonban ezt valamilyen lakáscélra fordítja. Önerőként akár a teljes hitelösszeg 75 százaléka felhasználható.
A legfeljebb 11 millió forintos babaváró hitel a futamidő első öt évében minden igénylőnek kamatmentes, és ha ebben az időszakban teljesítik a gyermekvállalást, az is marad, hacsak nem válnak el vagy költöznek külföldre. Emellett, ha további gyermekei is születnek a párnak, csökkenthetik a fennálló tőketartozást. A szerződéskötéstől számolva a második gyermek után elengedik a fennálló tartozás 30 százalékát, a harmadik gyermek után pedig a teljes fennálló tartozást. A gyermekek születésekor pedig akár 3-3 évre is felfüggeszthető a hitel törlesztése.