A kormány javaslata alapján üdülő ingatlanokra is fel lehet majd használni a lakástakarékpénztári megtakarítást és hitelt. Egy új törvénytervezet szerint a pénztárak a mostaninál rövidebb idő után is adhatnak lakáskölcsönt a szerződött ügyfeleiknek.
Közzétette a Nemzetgazdasági Minisztérium azt a tervezetet, amellyel a lakástakarékpénztári törvényt módosítaná. A javaslat alapján több célra lehetne felhasználni a pénztári pénzeket és előbb lehetne onnan hitelt kapni.
Az üdülőre költés is lakáscél lenne
A törvény alapján a lakástakarékoktól kapott szerződéses pénzt csak a jogszabályban meghatározott lakáscélokra fordíthatják a szerződők, kedvezményezettek vagy a közeli hozzátartozók, és ezt igazolniuk is kell. Ilyen cél jelenleg lakás, családi ház vagy tanyai lakóingatlan vásárlása, építése, bővítése vagy felújítása (továbbá a társasházi, lakásszövetkezeti felhasználás). Az új javaslat alapján már az üdülő is bekerülne ebbe a körbe. Így a kapott pénzt el lehetne költeni nyaraló vásárlására, építésére, felújítására, bővítésére is.
Gyorsabb lehet a lakáshitel
A lakástakarékok nemcsak a belépők megtakarításait gyűjtik, hanem hitelt is nyújthatnak nekik. Ennek a szabályozása is megváltozik a javaslat szerint. Lakáskölcsönt csak kiutalt szerződésre és akkor nyújthat a lakástakarékpénztár, ha a megtakarítási idő elérte a módozat szerinti minimális megtakarítási időt, de legalább a 4 évet, és a szerződéses összeget felhasználták az engedélyezett lakáscélra. A lakástakarékok ezután az állami támogatásra nem jogosult szerződéses módozatok esetén már négy évnél rövidebb minimális megtakarítási idő meghatározásával is nyújthatnának lakáskölcsönt a szerződőknek.
A korábbi kölcsönnyújtás nem lenne kötelező számukra, de ez lehetne az egyik lehetőség, aminek a kihasználásával a jelenleginél nagyobb lehetne a verseny közöttük. Kérdés mennyire érdekeltek a gyorsabb kölcsönben, hiszen ezzel a tulajdonosaik számára is nagyobb konkurenciát jelentenének, ugyanis valamennyi lakástakarék olyan bank tulajdonában van (OTP, Erste, MBH), amely maga is kínál lakáshiteleket.
Egyház és önkormányzat is szerződhetne
Az új javaslat szerint a lakástakarék-pénztárakkal alapítvány, egyesület, egyház és helyi önkormányzat is szerződhetne, de csak a tulajdonában lévő vagy abba kerülő ingatlanoknak a törvényben felsorolt meghatározott lakáscélok szerinti finanszírozására. Az ilyen szerződések kedvezményezettjei kizárólag olyan magánszemélyek lehetnének, akik velük munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állnak.